Bukarestben hódít Magyarország

„Meggyőződésem, hogy Közép-Európában sokkal több dolog köt össze minket, mint ami szétválaszt” – vallja Vidnyánszky Attila.

„Meggyőződésem, hogy Közép-Európában sokkal több dolog köt össze minket, mint ami szétválaszt” – vallja Vidnyánszky Attila.
Éppen hatvan esztendeje, 1965. március 15-én robbantották fel a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületét. A korabeli magyar társadalmat mélyen megrázó esetről most egy soha nem látott filmfelvétel került elő.
A valaha volt egyik legnagyobb magyar színésznő a legmélyebbről érkezett: patkányok rágták a haját, mocskos szalmán aludt, vizes kötéllel verték – a géniusz mégis érvényesült, de ennek ára volt.
Nyílt levélben üzentek a nemzet színészei: követeléseket fogalmaztak meg a színésznő visegrádi villája kapcsán.
Látod Majka, így is lehet…
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó ismét apa-lánya párost játszanak a Centrál Színház amerikai sikerdarabjában.
Különleges előadásra készül a budapesti Nemzeti Színház: a Kassai Nemzeti Színházzal közösen viszik színre a világirodalom egyik, ha nem a leghíresebb drámáját. A kétnyelvű előadás egyszerre traumafeldolgozás a Nemzeti társulata számára a tavalyi baleset után és bizonyíték arra, hogy sokkal több minden köt össze minket, mint ami szétválaszt.
A Nemzeti Színház igazgatója szerint Cserhalmi „léleknyomorító igazodási kényszerek” mentén éli életét.
Akik megértenék és becsülnék, politikai okokból nem teszik, akik viszont becsülik, azok nem igazán értik.
Új társulata már azt is bejelentette, hogy egy másik darabban is számít rá.
A színész ügyvédje szerint a második szakértői vélemény alapján egyértelmű, hogy Horváth Lajos Ottó a balesetben maradandó fogyatékosságot szenvedett.
Vidnyánszky Attila vezérigazgató debreceni elfoglaltságát megszakítva a helyszínre sietett – derült ki a közleményből.
Apa-lánya párost alakítanak majd Puskás Tamás rendezésében.
Bognár Zsolt színész úgy véli, ha precedenst teremtene Molnár követelése, nem lenne színház az országban, amelynek vezetését épeszű ember elvállalná.
A Nemzeti Színház főigazgatója ismét részletesen beszélt arról, mennyi pénzt kapott a tavaly novemberben balesetet szenvedett két színész.
„Ezek nem kifejezetten kollegiális gesztusok” – jelentette ki Nemzeti Színházi vezérigazgatója.
„Vigyázz magadra, Atti, Te több vagy, mint pénzes zacsi” – üzenték többek között az előadók a direktornak.